Egy kapcsolatban nem árt figyelni a másik örömére, ha hosszú házasságra vágyunk. Sajnos nagyon sok önző ember csak a magam örömét figyelni…
Tizenkilenc éve házasságban élek, két nagyfiúnk van a férjemmel. Békésen, csendben élünk, de az elmúlt hónapokban űr keletkezett a szívemben. Elkezdett hiányozni valami, valami, ami életet és erőt ad. Elkezdtem vágyódni. Érintésekre, heves érzelmekre, gyermeki bolondságra, szerelemre, lángolásra.
A férjembe soha nem voltam szerelmes, de sok évvel ezelőtt azért választottam őt, mert biztonságot adott, és nagyon jó volt hozzám. Ő volt a második férfi az életemben. Egy szavam nem lehet rá, igazán jó ember ő, tisztelem és szeretem, de mégis ott feszít belül ez a nagy vágyódás.
A férjemmel soha nem volt jó a szex. A tizenkilenc év alatt soha nem tapasztaltam a szexuális csúcsot. Neki ez soha nem tűnt fel, talán ő maga sem tudja, hogy milyen az, amikor a nőnek jó. Mindig tisztelettel, szeretettel érint meg, csendben csinálja, aztán amikor neki már jó volt, befordul aludni. Az én örömömről valahogy soha nem esett szó. Eleinte nagyon rosszul éreztem emiatt magam, mert sokszor fellobbant bennem a bizsergés, voltak pillanatok az együttléteinkben, amikor elkezdett nekem is jó lenni, de aztán mindig hamar vége szakadt, aztán a vágy is elég gyorsan kialudt. Megszoktam, hogy ez így működik. Aztán ugye jöttek a gyerekek, beleőszültem, annyi lett a tennivaló. Így ment ez, és így megy ez most is.
Beküldő: Iza
